MENÜ

" Tiszta vizet a pohárba! "

Masaru Emoto munkássága

undefinedMasaru Emoto 1943-ban született Japánban, munkássága a víz különböző élettani hatásaira is kiterjed.

Kutatásai során azt vizsgálta, hogy milyen hatással lehetünk mi, emberek a vízre.

Üzenetek a Vízből c. könyvében olvashatunk erről az elméletéről, miszerint a víz nem mint csupán élettelen anyag létezik, hanem számunkra üzenetet is közvetít.

A víz az emberi szervezet számára talán az egyik legfontosabb dolog, ezért Emoto megvizsgálta, hogyan néz ki a víz kristályszerkezete. Azt találta, hogy a megfagyasztott víz, habár egy és ugyanazon anyag minden esetben, nem mindig ugyanúgy néz ki, változó alakú kristályszemcséi léteznek a különféle külső hatások következtében. Ez pedig azt jelenti, hogy hiába ugyanarról a vízről beszélünk, az mégsem mindig ugyanaz, ugyanis a külső hatások ezekszerint megváltoztatják annak tulajdonságait.

Emoto azt vizsgálta, hogy milyen hatásai lehetnek gondolatainknak, a zenének esetleg imádságnak a jég kristályainak alakjára. Azt találta, hogy igenis ezek a gondolatok hatással vannak a vízre, ugyanis ha jó gondolatokat táplálunk a víz felé miközben megfagy, szép, kidolgozott kristályszemcséi keletkeznek a jégben, viszont ha kellemetlen zene szól közben, vagy egyszerűen csak mérgesek vagyunk, akkor ezek a kristályszemcsék amorfak, csúnyák lesznek.

Felvetődik a kérdés, hogy ez csak a jégnél működik? Gondoljunk csak bele, hogy teljesen lényegtelen, hogy az adott víz milyen halmazállapotban van, ezek a hatások akkor is érik, és akkor is megváltozik a víz állapota.

Emoto vizsgálta még a természetes vizek kristályainak kinézetét is, ezekről azt találta, hogy minél tisztább a víz, annál szebb kristályok keletkeznek belőle, például az egyik legjobb, legszebb kristályokat produkáló víz a magas hegyi patakok még szennyezetlen, kristálytiszta vize, ugyanakkor a nagy folyók vegyi anyagokkal szennyezett vizei csúnya, alaktalan jégkristályokat hoznak létre.

Ilyenkor ötlik az eszünkbe, hogy ha mi tudunk hatni a vízre, pusztán gondolatokkal, akkor ez fordítva is kell működjön, vagyis ha tiszta vizet iszunk, akkor jó gondolataink lesznek, vidámakká válunk, míg ha szennyezett vizet iszunk, nem megfelelően tisztítottat, akkor mérgesek, ingerültek, stresszesek leszünk.

Mit mond Dr. Emoto?

"A víz a leginkább nélkülözhetetlen anyag az ember számára. Gondoljunk csak a testünkben levő víz mennyiségére! Az embrió testének 90%-át alkotja víz. A csecsemők testének 80%-át, míg egy felnőtt testének 70%-át alkotja víz. És ahogyan öregszünk, egyre jobban csökken testünkben a víz mennyisége."

Miért van a csecsemőknek annyira édes illatuk? Mert olyan természetes vízből vannak, amely édes illatú lúgos ásványi anyagokat tartalmaz.

 

Dr. Masaru Emoto lefotózta az Aquarionnal előállított ionizált lúgos víz kristályszerkezetét!

 

"Nem elég csak megfelelő mennyiségű vizet vinni szervezetünkbe, hanem a víz minőségét is figyelembe kellene vennünk. Például azok a helyek a világon, ahol nagyon sok hosszú életű ember él, kiváló minőségű természeti kincsekkel vannak megáldva. Más szóval, közös érdekünk felfogni, hogy nagyon sok összefüggés van az egészség és a minden nap elfogyasztott ivóvizünk között.

Napjainkban, még ha nem is tartalmaz semmilyen káros összetevőt az ivóvizünk, akkor sem mindig megfelelő a víz minősége. Ez nyilvánvalóvá válik, amikor a vízkristály alakja megmutatja a víz minőségét.

Laboratóriumunkban sokféle vizet megvizsgáltunk. Arra a következtetésre jutottunk, hogy azok a vizek, melyek egészséges egyensúlyban tartalmazzák az ásványokat, azok jól rendezett, hexagonális kristályba rendeződnek. Energetikai szempontból ez azt jelenti, hogy a víznek jó Hado-val kell rendelkeznie ahhoz, hogy szép kristályt hozzon létre."

Masaru Emoto
I.H.M. General Institute elnöke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

Asztali nézet